Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


François Couperin

François Couperin zenei tehetsége már gyermekkorában annyira nyilvánvaló volt, hogy apja halála után – ekkor tízéves volt – felajánlották neki a St. Gervais-templom orgonistai állását. Ez azonban csak eszmei jelentőségű megbízás volt, az állást hivatalosan csak 18 éves korában foglalhatta el. Persze, azért már előtte is zenélt a templomban, és fizetést is kapott érte. Fiatalon nősült, felesége Marie-Anne Ansault volt (Couperin lányai, Marianne és Marguerite is kiváló zenészek lettek).

1693-ban XIV. Lajos, a „napkirály” orgonistája, csembalistája és a királyi gyermekek tanára lett. 1696-ban saját címert, 1702-ben pedig lovagi címet adományoztak neki. Állásában az új király, XV. Lajos is megerősítette 1715-ben, sőt újabb előkelő tanítványok zeneoktatását is rábízták.

Couperin egyik példaképe Arcangelo Corelli volt, az olasz zene szeretete élete végéig elkísérte. Egyik első megnyilvánulása ennek az 1692-es szonátasorozata. Vallásos műveket is írt, például a Leçons de ténèbres című, bibliai szövegeket feldolgozó darab. Legfontosabb munkáinak a több könyvnyi csembalódarabja számítanak, amiket főleg 1713 és 1730 között szerzett. Rendkívül érdekes felépítésű művek, amelyek szvitszerűen (ő ordre-nek, sornak nevezte) kapcsolódnak egymáshoz. Mindegyik darabnak külön címe van, mint például Pillangók, Kóborló árnyak, Az álmodozó. Műfaji palettája ettől természetesen szélesebb, dalokat, tánc-zenéket és pedagógiai jellegű műveket is írt. Zseniálisan kezelte a szonáta- és rondóformát, csodásan egyesítette a kor zenei stílusait. Az ő (és Lully) működése révén vált a francia zene az udvar előtt is elfogadottá, és hódította meg Európát is. Művet Bach is elismeréssel tanulmányozta.

A Barokk egyik legnagyobb alakja!

Johannes Ockeghem
Ez a lap egy ellenőrzött változatarészletek megjelenítése/elrejtése
[bevezető szerkesztése]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Johannes Ockeghem (Jean de Ockeghem, Okeghem, Ogkegum, Okchem, Hocquegam, Ockegham stb., Termonde, Flandria, (1410 és 1430között – Tours, 1497. február 6.), franko-flamand zeneszerző, a 15. század második felének iránymutató komponistája, Guillaume Dufay és Josquin des Prez barátja.


Élete

Nevének írása Ockeghem alakban viszonylag újabb keletű,[1] 15. századi források inkább az Okeghem írásalakot tartalmazzák. Születési időpontja igen bizonytalan, a források legkorábban 1410-re, legkésőbb 1430-ra teszik, szülőhelyeként a flandriai Termonde és Mons is előfordul.

1443-tól valószínűleg az antwerpeni katedrális énekese, majd 1448-ban Moulins-ben I. Károly Bourbon herceg énekes alkalmazottja volt az akkor már tekintélyes énekes és zeneszerző. 1452-ben már VII. Károly francia király királyi kápolnájának az énekese, majd 1456-tól a tours-i Szent Márton-apátság kincstárnoka, ugyanakkor a Notre-Dame kanonoka. Párizsban kereste fel Josquin des Prez, akit tanítványául fogadott, és később jó barátság alakult ki közöttük. Ockeghemnek egyébként is kiváló kapcsolatteremtő készsége és diplomáciai érzéke volt, talán ennek is köszönhető, hogy ezután még másik két francia király is alkalmazta (XI. Lajos és VIII. Károly). A zenei megbízatások mellett egyéb funkciókat is rá bíztak: 1461-ben királyi hivatalnok, 1474-ben királyi tanácsos lett. VIII. Károly megbízásából diplomáciai küldetésként Spanyolországba és Flandriába is utazott. 1467-ben már a legnagyobb mesterként tisztelték (így említi Busnois: In hydraulis című motettájában, vagy Compére az Énekesek imájában). Az utolsó, vele kapcsolatos korabeli írott udvari feljegyzés 1488-ból származik, amikor egy VIII. Károly közreműködésével tartott misén szerepelt. Haláláról több kortársa is megemlékezett: Josquin és Lupi lamentációt írt, Erasmus és Crétin deplorációt.


Hatása

Neves tanítványai voltak: Josquin-en kívül Compére, Weerbecke, Verbonnet-Ghiselin, Pierre de Larue, Agricola, Brumel, Prioris. Hatása a zene fejlődésére tanítványain és más kortársain keresztül érvényesült. „A leggyakrabban feldolgozott témák legtöbbje az ő chansonjainak szólamaiból került ki. … Művészete szerves folytatása Dufay törekvéseinek … , amely a késő gótika fantasztikus világát, kifejezőerejét és gazdagságát támasztja fel egy utolsó nagy fellobbanásra.”[2] Zenéjére a szélesen áradó dallamszerkesztés, a nagy kifejezőerő, aszimmetrikus felépítésű polifónia a jellemző, amihez gyakran már négy szólamot alkalmazott, és a hangterjedelmet a középtónusok és a basszus felé bővítette. Ez akkoriban komoly újításnak számított. „Requiemje a zenetörténet első fennmaradt többszólamú gyászmiséje.”


Műveiből
Ockeghem: Missa Au travail suis


Misék

    Missa sine nomine.
    Missa Au travail suis.
    Missa Caput.
    Missa cuiusvis toni.
    Missa de plus en plus
    Missa Ecce ancilla Domini.
    Missa L'homme armé.
    Missa Mi-mi (Missa quarti toni).
    Missa prolationum.
    Missa quinti toni.
    Requiem (Missa pro defunctis).
    Credo sine nomine.

Motetták

    Alma Redemptoris mater.
    Ave Maria.
    Salve regina.
    Intemerata Dei mater.
    Ut heremita solus.

Chansonok

    O rosa bella.
    Aultre Venus estes.
    Au travail suis.
    Baisiés moy dont fort.
    D'un autre amer.
    Fors seulement contre.
    Fors seulement l'attente.
    Il ne m'en chault plus.
    La despourveue et la bannie.
    L'autre d'antan.
    Les desléaux ont la saison.
    Ma bouche rit.
    Ma maistresse.
    Prenez sur moi.
    Presque transi.
    Quant de vous seul.
    Qu'es mi vida preguntays.
    Se vostre cuer eslongne.
    Tant fuz gentement resjouy.
    Ung aultre l'a.
    J'en ay dueil.
    S'elle m'amera/Petite camusette.